Ray LaMontagne második, 2006-ban megjelent, Till the Sun Turns Back című lemezével már szerepelt a kuckóban, most első stúdióalbumára szeretném felhívni a figyelmeteket.

A rendszeres kuckólátogatók valószínűleg már észrevették, hogy előszeretettel mutatok be teljesen ismeretlen, vagy alig ismert előadókat, zemekarokat. És ez nem véletlen. Ifjúkoromat egy olyan rendszerben töltöttem el, ahol csak azt a könyvet, zenét, írót és zeneszerzőt ismerhettem meg, melyeket valakik számomra megismerhetőnek minősítettek. Amióta az internet használatával megnyílt a világ előttem, ismét rá kellett ébrednem: valakik továbbra is eldöntik helyettünk, hogy mit nézzünk, olvassunk és hallgassunk.
Ezért aztán igyekszem felhívni a figyelmeteket olyan előadókra is, akik valamiért nem tartoznak e preferált körbe. Így persze kevesebb idő és hely jut azokra az egyetemes kedvencekre, akiket néha hiányoltok (és én is hiányolok).
Itt van például az amerikai Ray LaMontagne, aki 1974-ben, mondhatni véletlenszerűen éppen a New Hampshire államban fekvő Nashua-ban született, édesanyja ugyanis folyamatosan utazott az USA államaiban.
Egy cipőgyárban dolgozott, amikor Stephen Stills zenéje hatására elkezdett énekelni, gitározni és dalokat írni. 1999-ben otthagyta a cipőgyárat, ahol heti 65 órát kellet dolgoznia, ácsként helyezkedett el, s szabadidejében zenélt, zenélt, zenélt.
Tavaly megjelent lemezét ajánlom mindenki figyelmébe, ott jobbra a Wurlitzerben pedig hallhattok belőle kóstolót is.