Bobby McFerrin 1950-ben született New Yorkban, és azt hiszem nem tévedek nagyot, ha egyszerűen csak zseninek nevezem. Valószínűleg ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül, hiszen lemezeiből már több mint 20 millió kelt el, és munkásságát 10 Grammy-díjjal jutalmazták. Mára ő a világ egyik legismertebb énekes improvizátora, vokális megújítója, ráadásul karmesterként klasszikus műveket interpretál. Amikor 2004-ben Magyorországon járt a Kongresszusi Központban tartott koncertje beharangozójában így írtak róla: "Négy oktávnyi hangjával és az éneklési technikák széles skálájával McFerrin nem egyszerű énekes; ő a zene utolsó igazi polihisztora, egy vokális felfedező, aki a jazzt, a népzenét és világzenei hatások sokaságát - korál, a capella, és klasszikus zene - kombinálja saját összetevőkkel. Karmesterként képes zenekarbeliként hallani: ez a tehetség segíti, hogy az éneklésbe az átlagnál több képzelőtehetséget sűrítsen - képes rá, hogy trombita által ihletett részeket énekeljen a "Round Midnight" című jazz nótában, vagy fuvola és cselló részleteket énekeljen Fauré és Vivaldi műveiből, vagy épp hogy teljesen új hangzásvilágot építsen fel." Simple Pleasures címmel 1988-ban megjelent albumán hallható az a dal, mely világszerte ismertté tette: a Don't Worry, Be Happy.